 |
|
Pola
X
1999
A francia filmek,
ha van értelme, vagy ha jó dolog általánosítani, kicsit mások. Ennek a
"másságnak" az ellenére azonban szeretnek rekordokat felállítani, illetve
meglévőeket megdönteni.
Amíg
a Leon, a Profi, vagy az Ötödik Elem a legjobb, addig a Pola X a legrosszabb
film rekordját próbálja felállítani, és ha már itt tartunk, a Pola X-nek
ez minden képzeletet felülmúlóan sikerült is. Az eddigi csúcstartó, a Ha
Eljön Joe Black gyerekes próbálkozás, sőt, egy
direkt felhasználó-barát film a Pola X-hez képest.
De
tényleg, szinte elképed a mozinéző, hogy a rossznál is mennyivel rosszabb
tud lenni egy francia film, ha akar. Gyakorlatilag bármi, amit a film történetéről
írunk, idézőjelbe kellene, hogy kerüljön, mert a filmben a történet nagyon
fura módon jelenik meg, ha megjelenik egyáltalán. Vegyünk egy példát, Pierre
találkozik egy lánnyal, akiről kiderül, hogy ő a keletbe szakadt testvére,
és emiatt feladja az egész addigi életét, beleértve a bombázó menyasszonyát,
meg a kastélyt, ahol él. Ez idáig elég normálisan hangzik, de amit a filmben
lehet látni, az már valami más, egy valóságos filmes katasztrófa. Összetalálkozik
a sötétben a lánnyal, akinek a neve eredetileg Pola
lett volna, de végül Isabelle lett, és innentől vagy 10 percig olyan sötét
képeket látunk, hogy nem öröm nézni, és közben Isabelle őrület határát
súroló hangját kell hallgatnunk. 
Azt,
hogy miért kopik le a kastélyból, nem igazán lehet érteni, de ez szinte
semmi ahhoz képest, amiben a borzasztóan hosszú film során még részünk
lesz. Egyszercsak hozzájuk csapódik egy cigány nő és a kislánya, onnantól
kezdve így mászkálnak, együtt, néha a lány anyjával, néha nélküle, és gyakorlatilag
átmennek hontalanba. Biztos ez a filmben a poén. Felelősségvállalás a keleti
tesó felé, elborzadni azon, hogy háborúk dúlnak a világban, persze anélkül,
hogy bármi konkrét dolgot is látnánk például Koszovóval kapcsolatban. Konkrét
dolog egyébként eléggé kevés van a filmben, (ha egyáltalán
film az ilyesmi), általában az ifjú Depardieu-t látjuk fel-alá rohangálni,
néha lefekszik a tesójával, amit szintén áramszünet sötétségű felvételeken
láthatunk, de ha megerőltetjük a szemünket, láthatunk igazi nemi szerveket,
behatolást és egy kis dining-ot.
|
|
Ja,
és még láthatjuk Pierre-t írni is, mert nem hiányozhat az író
egy francia filmből, az írástól aztán lesántul és szódásüveg méretű szemüvege
is lesz neki.
A
másik (egykori) borzasztó film, a Tágra Zárt Szemek idegesítő zongora-zenéjét
is lekörözte a Pola X. A nézők kínzására
egyfajta, a 80-as évek végén kicsit divatos ipari zenét szerepeltettek,
teljes hangerővel, az akkor már alvó nézők újraélesztésére. A motorozás
csak múló epizódja maradt a filmnek, amit Robbe-Grillet nevű meglehetősen
tehetséges honfitársának filmjéből, a Szép Fogolynőből kölcsönözött  150
centis perverz filmrendező barátunk. A Szép Fogolynőben gyönyörű motoros-felvételeket
lehetett látni, ami önmagában még nem bizonyíték az olcsó nyúlásra, de
amikor a film vége felé Catherine Deneuve is motorra pattan, hogy egy béna
kis balesettel elegye magát a film lába alól, kiderül, hogy Robbe-Grillet
igenis szerepet játszott a motorozgatásban. Jellemző dolog ez az utánérző
filmekre, de ne feledjük, ennek a filmnek az utánérzés csak egy hibája
a nagyon sok közül. Az utánérzés-ügy legsúlyosabb epizódja, amikor
Catherine
Deneuve kádban ül, és
semmi oka nincs, hogy bemutassa a nézőnek a melleit, akkor, biztos, ami
biztos, bemutatja. El lehet képzelni, mekkora truváj ez egy utánérző francia
filmesnek, hogy a legendás sztárnő melleit beforgathatta a saját agyszüleményébe.
A
film egyetlen normális jelenete az, (de emiatt természetesen őrültség végigszenvedni
2 órát), amikor a három szereplő egy lyukas labdát passzolgat egymásnak
séta közben a Szajna partján. Delphine
Chuillot, a fiatal és
bombázó menyasszony, Lucie szerepében láthatóan bírt némi humorérzékkel,
(és ezért volt oka bőven, hogy utálja ezt a filmet, amit nyilván csak az
ifjú Depardieu miatt vállalt el) tök viccesen passzolgatott, mintha egy
normális francia filmben szerepelt volna.
Ennek
a filmnek minden egyes percét van okunk utálni, de ezek közül is kiemelkedik
az, amikor a keleti tesó, Isabelle Pierre kezét csókolgatja, ez még azon
az elbaltázott komputer-animációs próbálkozáson is túltesz, amivel a rendező
a film vége felé ötletszerűen meglep minket. A végeredmény az, hogy láttunk
egy olyan filmet, amiről beszélni sem esik jól, sőt rágondolni sem, nem
hogy megnézni. "Óvakodj a törpétől!"
-in-
|
