 |
 |
|
|
|
|
 |
  |
 |
 |
Szomorú
Vasárnap
Gloomy Sunday 1999 Nagyon érdekes kis
koprodukciós filmnek ígérkezik a Szomorú Vasárnap. Ez a Magyarországon
forgatott (külföldi) film úgy kezdődik, hogy Lánchíd, majd a kamera körbefordul
, végigpásztáz Pesten, és megállapodik a Szabadság-híd egyik oszlopfőjén.
A feliratok élénken hirdetik, hogy Gryllus Dorka és Mikó István is láthatóak
lesznek a filmben. Egyszóval
benne vagyunk egy filmben, és olyat láthatunk, amilyet saját erőből nem
láthatnánk, és saját erőn nem is feltétlenül pénzt értünk, hanem egy másik
nézőpontot.
|
A film rendezője eredetileg szociológus, aztán dokumentumfilmes vált belőle, és végül kikötött a játékfilmeknél, de a dokumentumfilmekkel sohasem szakított. Nyilvánvaló, hogy egy nagyon átgondolt történetről van szó, ahol minden apróság komoly szerephez jut. Például, a film végén Wieck-ről úgy beszélnek a híradóstábok, hogy a II. Világháború idején több ezer zsidó ember életét ... és itt mindig lehalkul, pedig a helyszín akusztikája ezt nem követelné meg. Vagy gondosan ügyelnek arra, hogy Szabó László a piacon kőkemény alkusz formájában legyen beállítva, a piaci kofa egymondatos szerepére Mikó Istvánt választották, egy komoly napidíjú magyar színészt, tehát nyilván fontos volt ez a kis jelenet. Aztán látjuk azt is, hogy Váradi András jól beszól Szabó Lászlónak, azt mondja, hogy leginkább a sefteléshez ért. A másik oldalról pedig azt látjuk, annak a finom részleteit tukmálja ránk a film, hogy Wieck barátunk nem híve a deportálásnak, nem úgy, mint vérengző kollégája, mert szerinte az élő emberek nagyobb hasznot hajtanak, mint a halottak. Vagyis látjuk, hogy náci tiszt, de jófej, illetve nem is annyira jófej, inkább racionális. És miután így több hasznos, árnyalatokat felvonultató információval gazdagodtunk, tovább lapozhatunk, és eljutunk a végkifejlethez, ahol Váradi Ilona lefekszik Wieck-kel, hogy megmentse Szabó Lászlót, (mert cserébe Wieck ezt ajánlja fel), aztán Wieck megment egy embert a haláltábortól, de direkt nem Szabó Lászlót. Vagyis megtartotta a szavát, mert életet mentett cserébe az aktusért, de mégsem tartotta meg, mert Szabó László meghal. Erre azonban azt lehet mondani, hogy féltékeny volt Szabóra, és úgy tűnik, mintha nem is tömeggyilkosságról, hanem csak egy darab szerelmi gonosztettről lenne szó. Közben persze egy keresetlen beállítás arról informál minket, hogy Wieck titkárnője már nem bírja tovább a nyomást, és fellázad a főnöke ellen, mert az nem tud helyesen írni, és annyira fellázad, hogy beleőrül. 
Wieck, amikor a helyesírását kritizálta a titkárnő, mindig csak azt hajtogatta, hogy a pokolba a szabályokkal. Itt vajon min van a hangsúly, azon hogy ő is csak ember, és nem engedelmeskedik szívesen a rendszabályoknak, amiket központilag hoznak, mint minden hadseregben, vagy azon, hogy ő is csak ember, és nem képes elviselni a kudarcot? Esetleg azt kellene gondolnunk, hogy ez a Wieck egy "ellentmondásos karakter"? Mindegy is, mert a történelem olyan dolog, hogy már megtörtént, és nem sok helyet hagy a találgatásoknak, és egyébként sem ilyen hatodosztályú filmekből kell megismerünk a történelemnek ezt, vagy akármelyik időszakát. A legcsúnyább dolog azonban az, hogy az egész II. Világháborút úgy állítja be a film, mint valami átmeneti jelenséget, sőt, mint egy előre tervezhető kimenetelű dolgot, és Váradi Ilona úgy szerepel, mintha már akkor azt tervezte volna, hogy amint vége ennek a szörnyű időszaknak, nyomban bosszút áll. Gyakorlatilag rossz nézni ezt a ballanszírozó, árnyalatokat bemutatgató ábrázolási erőfeszítést. A filmben szinte csak annyi utal a rendező szociológiai végzettségére, hogy egy göngyöl hús köré fonja a történetet. Ez a hús azonban eléggé rosszul néz ki, és meglehetősen kisadag, (mintha nem is egy magyar étteremből származna), amit azon a tányéron látni, azért ma, abban az étteremben 800 forint már pénzkidobás lenne. A másik kisadag a filmben Gryllus Dorka vére. Amikor szegény öngyilkosságot követ el, gondosan ügyeltek arra, hogy az ágyra egyetlen csepp vér se kerüljön, és egy vödörbe folyjon a vére. Nagyadagot kaptunk viszont a német diplomatát ért szélütés hallatán kirajzó tévécsatornák híradóstábjaiból. Nem lennénk meglepve, ha kiderülne, hogy Rolf Schübel, a film rendezője gyakran megfordult Magyarországon, és hogy van neki egy kedvenc étele is itt, mert az egész film olyan, mint egy turista emlékeiből, szubjektív gondolataiból és magánvéleményeiből összeállított saját vitrin-filmje. Az az eredetiség pedig, ami Tarantino-t képessé teszi arra, hogy "niggerezzen", és hogy hamburgerek köré építsen fel dialógusokat, teljesen hiányzik belőle. |
|
|
|
|
|
  |