|
|
Ezzel
a jelenettel egyidőben egy kritikus, aki férfi a legkeményebb formában
az arcába mondja, hogy mindent megtesz azért, hogy ne tudjon érvényesülni,
és hogy a sárga földig le fogja húzni a cikkében. Ekkor lép a terembe Alfred
de Musset, a fiatal (Sand-nál hat évvel fiatalabb) és zseniális író. Gyakorlatilag
egyből egymásba szeretnek, de ennél több is megjelenik a filmben. Látható
például, hogy nem kell őket egymásnak bemutatni, vagyis mindketten pontosan
tudták, ki kicsoda. Mire erre a találkozásra sor kerül, a film már azt
is megmutatta nekünk, hogy miféle fickó ez az Alfred
de Musset, és hogy miféle
korban él.
Feleségek,
(nők hozománnyal, később pedig gyerekekkel), prostituáltak és színésznők,
mint a két mező közötti átmeneti sáv képviselői. A barátnő, aki George
háta mögött kiselőadást tartott pont szerepelt ebben a jelenetben, mint
színésznő, csak hogy értsük, minek mi a háttere.
Ami
általában jellemzi a filmet az a komoly odafigyelés, amivel a részleteket
kezeli az író és rendező, Diane
Kurys, aki természetesen
nő, és aki a film producere is egyben. Egy "sima" fikciós filmet
megírni és megrendezni viszonylag könnyű, mert az író úgy alakítja a történetet,
ahogy csak akarja, a történelmi filmeket is szokás ezzel a módszerrel kezelni,
lásd Anna és a Király, de ezek nem képviselnek semmi izgalmasat. A Század
Gyermekei ehhez képest egészen
más utat kell, hogy járjon, minden egyes jelenetnek az egykori valóságon
kell alapulnia. Az ilyen történet-hű filmek általában mindig unalmasabbak,
mint egy ismeretterjesztő tévésorozat az adott témában, mert, ugye mégiscsak
egyszerű halandók életéről van szó, és ha nem úgy éltek, mint Bonny és
Clyde, (mint igazi mozihősök), akkor utólag már nem lehet, és nem is szabad
őket feljavítani. Sand
és Musset élete szerencsére
nagyon sok filmszerűt hagyott ránk, és
Diane Kurys szerencsére nagyon ügyesen kezelte ezt az örökséget, ezt a
történetet, mi pedig szerencsére egy szép, jó és tartalmas filmet kaptunk
itt, a táplálkozási lánc legvégén. Szépen, és pontosan van ábrázolva, ahogyan
lassan-lassan korrodálódik a kapcsolatuk, és az is, ami miatt ez a romlás
bekövetkezik. Az ok egyrészt a Sand által is felvázolt férfi női egyenlőtlenség,
másrészt Musset féltékenysége,
amivel kapcsolatban megintcsak nagyon finoman ábrázolva láthatjuk, hogy
nem volt alaptalan, mert Sand írónő azért gyakorlatilag nagyon be volt
gyorsulva az összes híres művészférfira. És végül az is remekül
kiderül, hogy ennek ellenére tényleg nagyon szerették egymást, gyakorlatilag
egész életükben. Vagyis: minden kiderül, és ez jó.
-zé-
|
|
Az
Évszázad Gyermekei
LES
ENFANTS DU SIÉCLE (1999)
George Sand nem férfi,
hanem nő, írónő, és a korszak, az 1820-as évek egyik kiemelkedő nőalakja,
akit most Juliette Binoche jelenít meg nekünk.
Az,
hogy egy nőalak kiemelkedő, akkoriban teljesen mást jelentett, mint ma,
például Madonna esetében. Akkoriban a nők nemhogy egyetemen nem tanítottak,
de még csak nem is járhattak oda, politikából gyakorlatilag ki voltak rekesztve,
és írónők sem hemzsegtek a színen. Az irodalom illetve a művészet híres
nőalakjai gyakorlatilag a (férfi) művészek nagy szerelmeiből álltak össze.
Akkoriban természetesen a szerelem
is mást jelentett, hiszen amíg a férfiak simán eljárhattak bordélyházakba,
addig a nők részéről akár egy válás is, (nemhogy egy viszony) végzetes
csapást tudott mérni, a társadalmi ranglétrán való süllyedés, sőt "bukás"
révén. A legtöbb "nagy szerelem" egy egész életen át nem jutott el oda,
ahova a szívtipró gimi bármelyik szereplője eljut esténként. Szinte akármennyit
is tanulnánk történelmet, a nők helyzetét egyszerűen nem tudnánk ép ésszel
felfogni, és maximum úgy tudjuk kezelni, mint a Sliders egyik fura világát,
ahova a szereplők véletlenül átcsúsztak.
George
Sand kiemelkedő személye
korának, és ha életrajzi filmet látunk róla, akkor az egyben a francia
történelem egy egész periódusát is lefedi. Az Évszázad Gyermekei pontosan
egy ilyen kosztümös, történelmi, életrajzi film, középpontjában George
Sand-dal és Alfred de Musset-vel, akik nemcsak írók voltak mind a ketten,
hanem egymás nagy szerelmei is. A film látványos és pazar, tele van mozgalmas
jelenetekkel, kedvencünk az a rész, amikor George Sand, (illetve akkori
nevén még d'Aurore Dudevant)
Párizsba érkezik. A város éppen lángokban áll, katonák lőnek az emberekre,
mindenki fut, rohan, és természetesen nem létezik közvilágítás a mai értelemben.
Geroge Sand lepakolja két gyermekét a kocsiról, és az a pár másodperc,
amíg felmászik a kocsi tetejére, hogy a zavaros helyzetben legalább a regényét
kimentse a csomagok közül, majdnem elég arra, hogy a két kis lurkót egy
életre elveszítse. Utána látjuk ahogy kitalálja az írói álnevét, amely
persze nem igazán álnév, hiszen felolvasó esteket tartott, vagyis mindenki
láthatta, hogy ki ő. Felolvasó estjei és az, hogy gyakran férfi ruhában
járt, és hogy pipázott, nemcsak híresé tették, hanem a társasági pletykák
célpontjává is. Az egyik ilyen felolvasó estjébe is bepillanthatunk a film
jóvoltából, George Sand kerek perec kimondja,
hogy a kor férfija számára az ideális feleség egy prostituált, és hogy
a feleségeiket megcsalják, ahelyett, hogy kielégítenék őket. Gyakorlatilag
megdöbbentő gondolatok ezek abban az időben, és annyira csak csíráját képezik
egy emancipációs
majd feminizálódási folyamatnak, ami éppen napjainkban éri el a célját,
hogy gyakorlatilag nem is a nőkben, hanem elsősorban a művész vagy művészet-kedvelő
férfiakban talált célközönségre. Ezután a felolvasás után például egyik
közeli barátnője egy szomszédos szobában női titkait pletykálta ki, mármint
George Sand-éit, mondván, hogy ha már olyan dolgokat publikál, amiket nem
szokás, akkor nyilván nem bánja, ha magánéletének egyéb részleteit is kiteregetik.
|