 |
|
Sötét
Ablak
En
face 1999
A
Sötét Ablak egy fiatal francia rendező, Mathias Ledoux első játékfilmje.
A
magyar nézők nem túl gyakran futnak össze francia mozifilmekkel, Luc Besson
filmjeit kivéve, úgyhogy egy ilyen hét, mint a Francia Filmnapok kellemes
felüdülést jelent az európai filmek kedvelőinek, illetve bárkinek, aki
szeretné tudni, milyen filmeket szeretnek nézni a franciák napjainkban.
A
Sötét Ablak-ot például biztosan jól fogadták a szülőhazájában, mivel egyrészt
egy izgalmas thriller, másrészt vannak benne "tipikus" francia filmelemek
is, mint szerelmi féltékenység, voyeurizmus, erőteljes intellektuális férfi-karakter,
különcség, és egyebek. A thriller műfaj filmünk esetében a klasszikus feszültségkeltést
és -vezetést jelenti, kevesebb halottal, több nyomasztó hatással.
A
film elején egy fiatal pár boldog
hétköznapjaiba tekinthetünk be. A fiú, Jean (Jean-Hugues Anglade) író,
aki már írt egy könyvet, ami sikeres lett, de most épp a másodikkal küszködik,
ami sehogy sem akar elindulni. Jean napjai nagy részét otthon tölti, és
meggyőzően alakítja az intellektuális életformát, vagyis bár ingatag az
anyagi
helyzete, azért mégis bízik benne, hogy szellemi képességeivel akár még
egy biztos egzisztenciát is elővarázsolhat magának és feleségének. Kicsit
föld-feletti, kicsit önző karakter, de jól áll neki, és láthatóan boldog
és kiegyensúlyozott. Michelle, a felesége (Clotilde
Courau) egy virgonc fiatal
nő, 100 %-os nőies kisugárzással és vitalitással, aki nagyon ragaszkodik
a férjéhez. Tehát élik rendesen és felhőtlenül a napjaikat, aztán kapnak
egy jó hírt: örököltek egy 19.századi házat, amit a szemközt lakó idős
ember hagyott rájuk, a fiatalságuk és szerelmük ajándékaként. Az örökség
a házhoz csatol még egy házvezetőnőt is, Clémence-t, őt még fél évig alkalmaznia
kell a párnak, íme, egy enyhe Hitchcock-i fordulat, amiből sohasem sül
ki semmi jó, már ha a boldogságról van szó. A
ház is kettős hatást
gyakorol Jean-ékra: örülnek a kényelemnek, Jean elkezd nyomozni az "öreg"
élete után, és ez beindítja írói fantáziáját, viszont Michelle feszeng
az idegen környezetben, és nem képes beoltani derűs személyiségével a házat.
|
|
Emellett
Clémence
is furcsán viselkedik, és ahogy telik a moziidő, egyre nyilvánvalóbbá válik,
hogy nem véletlenül kapták pont ők az örökséget...
Ebben
a francia thrillerben
nagy mértékű a pszichológiai vonal: amit leginkább félthetünk a filmben,
az nem a szereplők testi épsége, hanem a boldogságuk törékenysége, és emiatt
is jó a film, mivel ügyesen helyezi el a csapdákat, amibe észrevétlenül
besétálnak a szereplőink, s ezután már nem lesz ugyanolyan a boldogságuk
és szerelmük, mint azelőtt.
Nagyon
jó nézni a francia színészek
munkáját: egy fokkal mintha természetesebben fednék le őket a szerepeik,
mint a tengerentúli társaik többségét, valahogy úgy néz ki, mintha az életben
is hasonlóképpen mozognának, mint a filmvásznon, legalábbis nehéz volt
eldönteni Jean-Hugues
Anglade-ről, hogy színész
vagy író valójában.
Anglade
egyébként egy erősen foglakoztatott színész hazájában, eddig 18 filmben
játszott, ezek között van három Besson-film (Metro, Nikita, Leon, a profi),
illetve a Betty Blue kultfilm főszerepét, illetve a Tonka c. film rendezését
is magáénak tudhatja. Nagyon sármos 45 éves színész, akit a hazai nézők
is ismerhetnek,
legalábbis
látásból.
A
rendező, Mathias Ledoux
leginkább televíziós tapasztalatokkal rendelkezik, operatőrként végzett,
írt forgatókönyvet, csinált rövidfilmet, és most előrukkolt az első rendes
játékfilmjével, amit a szakma, a kritikusok, és feltehetően a nézők is
kedvezően értékeltek.
Azoknak
fog leginkább tetszeni a Sötét Ablak, akik szeretik
a gondolati- és érzelmi feszültségeket, a pszichológiai játékokat a filmekben,
és tudnak aggódni egy szerelem sorsa miatt, mivel bár néhol egy kicsit
túldramatizált, de azért alapvetően érdekes filmről van szó.
-lee-loo-
|
