Új Csapás Shanghai Noon 2000

A nagyon aktív mozibajáróknak időről időre emlékeztetniük kell magukat arra, hogy a mozi is csak olyan dolog, mint a tévé, (örülünk, ha valami filmet adnak), csak sokkal nagyobb a vászon. Vagy mi emlékeztetjük magunkat erre, vagy egy-egy film. Jackie Chan jó példa erre az emlékeztetés szitura, hiszen a filmjei tényleg olyanok, mintha tévét néznénk. Mintha tévét néznénk, és közben a tévé mint olyan filmes színvonalához képest jól szórakoznánk. Egy dolgot mindenképp beismerünk, ha kiderül, hogy most pl. "csak" egy Jackie Chan film megy, és már odaszögeztük magunkat a tévé elé, mielőtt elkezdenénk élvezni, egy mély levegőt kell venni. Igen, tudomásul kell venni, hogy ez most egy Jackie Chan lesz, de aztán általában működik. Látunk egy darab vicces filmet, és ez minden.

Persze ezzel a "vicces" jelzővel jól el lehet kenni a dolgokat, ráadásul nem úgy mint amerikai filmnéző kollégáink, mi nem szeretünk mítoszt gyártani az egyszerűségből, ezzel együtt, mintha vásárolnánk, az ár-teljesítmény viszony elég jó.

Az ár, amit egy filmért fizetünk nemcsak a jegy ára, és nem is csak a popcorn, a legnagyobb befektetés, hogy várunk valamit, és ezt a helyzetet már csak az nehezíti, hogy ez a valami, amit várunk nem más, mint egy kis szórakozás.

A legtöbb filmben vannak jó jelenetek, ha máshol nem, hát a legelején, utólag mégis gyakran valami történetbeli ellentmondás, vagy esetleg az, hogy a sokat sejtető kezdetet nem sikerült sokatmondóan folytatni, vagy ne adj isten befejezni. A Jackie Chan filmekkel kicsit más a helyzet, történetbeli ellentmondások szinte fel sem merülhetnek, hiszen olyan egyszerűek: az emberek boldogan éldegélnek, majd jön a konfliktus, amit Jackie a film végére nagy nehezen felszámol, és akkor az emberek megint boldogan élhetnek, plusz Jackie összejön egy nővel, és ők ketten még külön boldogan élhetnek. Mi a Jackie Chan filmek titka? Hiszen egy ilyen egyszerű történet akár egy B-film alapját is képezheti, (és képezi is oly gyakran).

Azt mondanánk, hogy a Jackie Chan filmek titka a humor. Gyakorlatilag burleszkről van szó, már ami a verekedés jeleneteit illeti. Amíg a Steven Seagal vagy Van Damme filmek verekedésein folyton számon kéri nézői szemünk a technikát, illetve azt, hogy mekkora kárt tesz az ellenfél agyában vagy gyomrában, addig Jackie Chan el tudta érni, hogy az ő filmjeiben egészen másra koncentráljunk, mégpedig a vicces helyzetekre. Ő úgy küzd, ahogy semelyik akció filmben nem látunk embereket küzdeni, össze vissza ugrál, folyton próbál kitérni az ütések elől, és az ellenfelének nem a nyakát akarja eltörni, hanem csak mint valami vígjátékban, (beleértve a klasszikus színdarabokat), éppen máshol kellene lennie, és a közben felmerülő harcokat is ilyen módon bonyolítja, és az ellenfeleivel leginkább kényelmetlen és kínos dolgok történnek, amik nem hagyják el a burleszk légterét.

A médiatudósok és gyerekvédők az ORTT-nél folyamatosan figyelik a tévékben sugárzott filmeket, hogy mi árthat egy gyereknek. Szinte nem is sejtenénk, hogy hogy működik egy gyermek agya. Például egy egyszerű jelenet, (Bad Boys), amikor az egyik modell prostituáltat megölik, egy párnán keresztül tüzelve a pisztollyal, ami után a lány rázuhan egy üvegasztalra egy még nem megfelelő életkorban súlyos és kitörölhetetlen élményeket eredményez egy gyerek számára. Egy lány meghalt a film elején - mondanánk mi, de egy gyerek megdöbben a gonoszságtól, ami emögött a tett mögött húzódik meg, végtelenül sajnálja a lányt, és végtelen mértékű félelemmel ismerkedik meg egyben.

Vagy amikor Patsy Kansit a baseball dzsekijében belefulladt a vízbe, mert összeláncolták, és nehezéket raktak rá, (ez még nekünk is sok). A szenvedés mértéke illetve a szenvedést előidéző tett mögött meghúzódó szándék mély nyomot hagy egy gyerekben, új tapasztalat formájában. És ez még mind semmi, mert itt van az erőszak vizualizáltságának a drasztikusan plasztikus volta illetve mindezek mértéke. Egy régi mesében, a Hófehérkében is, amint azt a Hófehérke, avagy a terror meséje c. film megmutatta, nagyon súlyos és komoly erőszakos cselekedet és helyzet fordul elő, csakhogy amíg ezt nem filmen látjuk, hanem csak olvassuk, egészen más a helyzet, mert magának egy gyerek úgy vizualizál, ahogy akar. De ez még mindig mind semmi, hiszen a gyerekek nem érzékenyek a film epikájára, tehát a film végén, amikor mi felnőttek a bosszú katarzisától fetrengünk, mert például Gary Busey felrobban az Úszó Erőd 1. végén, az egy gyerek számára olyan tud lenni, mint nekünk a Titanic, mert ő addigra elfelejtette, hogy Gary Busey mit művelt a film elején, és nem kapcsolja össze, csak még egy szeme láttára meghaló emberrel bővül a film során szerzett élményei listája.

Mindezt talán nem is butaság felhozni egy Jackie Chan filmmel kapcsolatban, hiszen a felnőttek is bármikor szívesen használnak gyerek-napolajat, babakrémet, a Jó Barátokban még az anyatejet is megkóstolták a srácok, (kivéve Ross-t), egyszóval ránk is pontosan ugyanazok a dolgok hatnak, pont ugyanúgy, csak nem olyan mértékben. Ezért érdemes felfigyelni arra, hogy a Jackie Chan filmek mennyire meglepő módon erőszakmentesek! Jackie senkinek nem töri el a nyakát, kezét, lábát, senkit nem öl meg, nem gyújt fel, és nem is robbant fel, legalább is nem úgy, hogy meghaljon. Ehelyett mit kapunk? Egy tök naiv történetet egy egyszerű srácról, aki végül segít a szegényeknek, és elnyeri a szerelmét a főszereplő lánynak. Közben pedig vadul ugrál, akrobatikázik, és akik élveztek már "igazi" harci filmet, felfigyelhetnek rá, hogy ez elvileg kellene, hogy untassa őket. De a Jackie Chan akrobatikákról folyton kiderül, hogy nagyon is profik, nem akárki tudná utána csinálni, és ezt már csak annak alapján is elhihetjük, hogy karrierje elején gyakran szerepelt Hong-Kong-i akció (Kungfu) filmekben mint harcos kaszkadőr, majd mint harcművészeti tanácsadó. Kifejlesztette a filmvászonra a sajátos stílusát, és tényleg nem rossz nézni, leszámítva, hogy közben nem annyira izgulunk, mint inkább nevetünk a meglepő koreográfián és (egyszerű) poénokon.

De lássuk, hogy konkrétan ebben a filmben mi olyan (egyszerű, de) kellemes? Kínai udvar az 1800-as években, egy amcsi csávó elrabolja a hercegnőt a tiltott városból, és magával viszi a vadnyugatra. Jackie Chan testőr. Egyből, amikor kérik a három legbátrabb embert, hogy jelentkezzen a hercegnő visszaszerzésére, ő is ott tolong, (a 600 darab testőr közül). A 600 közül, mint negyedik, mert őt senki sem hívta, mert ő a béna testőr. A hercegnőért váltságdíjat is ad a kínai udvar, és az emberrablót megbízó figura is kínai, hogy ki legyenek balanszírozva a dolgok. A hercegnő természetesen a Jackie Chan filmekben szokásos lánytípus, kicsi és aranyos, de most pluszba még tök jól is tud karatézni. Jackie-nek lesz egy társa is, aki egy szőke, amerikai, (Owen Wilson), aki vonatrablásból él, de nőket sosem rabolna ki, és senkire nem lőne rá, (és valószínűleg nem is lőtt még soha). Jackie összejön egy indián lánnyal, feleségül is veszi az elején, ő lesz később a mesterlövész, aki mindig megmenti az életüket, de mindig csak akkor látjuk, amikor már meg is mentette. A film határozottan látványos, van benne pár gyerekes duma Kínáról és Amerikáról, meg a barátságról is, tök mindegy, lényeg, hogy nem rossz megnézni, különösen, ha hajlandóak vagyunk utána emlékezni, hogy tök sokat nevettünk. Az, hogy vannak ennél a filmnél jobbak, nem jelenti, hogy ez nem jó, vagy valami, egyszerű kikapcsolódás, ez minden.

-zé-