Frequency
- A frekvencia, ami megváltoztatja az életed
2000
A Frekvencia
egy igen változatos műfajú film, alapvetően "időutazásos", tehát
sci-fi a történet, ezenkívül thriller is, mivel egy sorozatgyilkos
leleplezése lesz a cél, időn és tereken keresztül, emellett pedig
érzelmekkel teli családi film is, amiben egy apa és egy fiú közel
kerül egymáshoz 30 év távolságából.
A
főhős,
John Sullivan egy 36 éves rendőr srác, akinek kicsit kiüresedett
a lelke, mikor hat éves korában egy baleset következtében elveszítette
a tűzoltó édesapját, és azóta is annyira magába zárkózott, hogy
éppen most hagyja el a barátnője, aki megunta, hogy csak kis részletet
kap a fiúból, leginkább a felületet. 1999-et írunk, és John gyerekkori
haverjával beüzemeli apja régi rádióját, aztán valami nagyon érdekes
dolog történik:
a rádió
másik oldalán apját találja, 1969-ben, aki épp az akkori baseball
meccs döntőjét várja. A misztikus találkozást valószínűleg az tette
lehetővé, hogy mind 1969-ben, mind 1999-ben egy különleges napjelenség
adódott: a fikció szerint a napsugarak által generált elektromos
mező rést nyitott a tér-idő kontinuumon, a rés pedig elnyelt egy
műholdat, ami összekötötte az apát és a fiút, 30 év távolságából.
Ez a találkozás John Sullivannak hamar annak a lehetőségét fogja
jelenteni, hogy beleavatkozzon a múltba, és ne hagyja, hogy apja
meghaljon abban a tűzvészben, '69-ben. A film ezen a ponton emlékeztethet
minket a Vissza
A Jövőbe
trilógia alapfikciójára, de nyugodtak lehetünk, mert a Frequency
továbbmegy egy sima időutazáson, és a párhuzamos univerzumok közé
terel minket, ahol már nem kell annyira félni az időparadoxontól
(mint ahogy az Időzsaruban megtanulhattuk:
egy időben, két különböző időből érkező ugyanazon ember(ek) nem
tölthetik be ugyanazt a teret...), mivel itt John egy másik
idődimenzióval kommunikál, amiben a változások megváltoztatják az
ő jelenét is, de például ha valaki megölné a múltban az ő nagyapját,
akkor egy új univerzum ágazna el, amiben ő már nem is létezne.
John
elárulja az apjának, hogy hogyan menekülhetne meg a tűzvészből,
ezáltal Frank Sullivan túléli a balesetet, és a John szobájának
a falán levő képen megjelenik az idős Sullivan-papa, viszont eltűnik
az édesanyja arca, aki pedig az
eredeti verzió
szerint bájos idős hölgyként jelent meg a jelenben. Innentől meg
kell kicsit fogódznunk, hogy követni tudjuk a két idő különböző
elágazásait, viszont megkönnyíti a helyzetünket (és az alkotókét
is), hogy kiderül, a mamát egy sorozatgyilkos ölte meg, aki ápolónőkre
specializálta magát, úgyhogy nincs más feladat, mint Frank Sullivannak
(Dennis Quiad) megtalálni és hatástalanítani 1969-ben a sorozatgyilkost,
és akkor minden családtag túléli a múltat. Persze ezt könnyebb mondani,
mint megtenni, hiszen az apa-fiú beszélgetések után apró részletek
fognak megváltozni a múltban, úgyhogy nagyon észnél kell lennie
Franknek, hogy szelíd tűzoltóként elkapja a múltban és a jelenben
is veszélyes sorozatgyilkost. Izgalmas krimibe csap át itt a film,
ráadásul az anyát játszó
Elizabeth Mitchell
(a most 30 éves színésznőt a Gia - Kifutó a semmibe c. filmben láthattuk)
annyira kedves és bájos mindegyik időben, hogy a nézők nagyon drukkolnak
neki, hogy nehogy áldozattá váljon. De a két Sullivan remek nyomozó-párost
alkot, plusz a folyamatos rádiókapcsolat által John a jelenbeli
tudásával segítheti apja nyomozását.
Dennis
Quiad élete egyik legjobb alakítását nyújtja Frank szerepében,
remekül közvetíti azt a mérhetetlen szeretetet családja iránt, ami
Frankre leginkább jellemző, emellett bemutatja azt a kisfiús lelkű
férfit, aki egyformán rajong a baseballért és a tűzoltásért. A legkedvesebb
jelenet, amiben Quiad-et az egész filmre szólóan megszeretjük, az
az, amikor azt hiszi a rádión bejelentkező fiára, aki sokat tud
a családjáról, hogy egy veszélyes
idegen,
és elkezd keménykedni a rádión keresztül, kilátásba helyezve minden
férfias bosszút, ha az idegen rosszat akarna a családjának. Itt
Quiad dadog az izgatottságtól, heveskedik, és a nézők már meg is
kapták azt a Frank Sullivan-képet, amit a film alkotói szerettek
volna bemutatni.
Dennis Quiadnek gyerekkori álma volt tűzoltónak
lenni, és most ezt a filmben megvalósíthatta: a forgatás előtt sok
időt töltött a New York-i tűzoltókkal, és néhány jelenetben ragaszkodott
hozzá, hogy ő csinálhassa meg a zűrösebb "tüzes" jeleneteket, ne
egy kaszkadőr.
John Sullivant
Jim Caviezel játssza, akit eddig a hazai mozikban nem túl
sok filmben láthattunk, most viszont a film után hajlamosak leszünk
nem elfelejteni sem az arcát, sem a nevét. Játszott a The Thin Red
Line c. filmben, illetve korábban az Otthonom, Idaho c. Gus Van
Sant-filmben láthattuk egy olasz jegyárusként. Ez utóbbi szerepet
úgy kapta meg, hogy azt hazudta, hogy olasz bevándorló. Később még
felbukkant Kevin Costner öccseként a Wyatt Earp-ben, illetve a G.I.Jane-ben,
az egyik
mellékszerepben. John Sullivan-ként profi színészi játékot kapunk
tőle, hibátlanul érzékelteti arcának rezdüléseivel a fokozódó feszültséget
és az érzelmi örvényeket, amikbe "az idők során" belekerül. John
szerepe azért is volt kicsit érzelmileg leterhelő Jim számára, mivel
ez egy igazi apa-fiú film, és az ő édesapja épp a forgatás előtt
esett át egy komoly szívműtéten. "Annyira
közelről érintett meg a forgatókönyv, mint még semmi életemben..."
nyilatkozott Caviezel.
A Frequency
azt az kérdést veti fel,
ami mindenkit foglalkoztat valamennyire, a " Mi lenne most, ha akkor..."-
kérdést, és ezt a családi szeretet, a finom érzelmi kötődések vonalán
mutatja be, megnyugtató, hogy John
nem ugrik rá az időutazás anyagi lehetőségeire, illetve amennyire
használja a jövő-tudását, azt is csak a barátja kedvéért- a jelszó:
a "yahoo".
A forgatókönyv
egyébként egy váratlan körből került ki, a New Line Cinema zenei
igazgatójának a kezéből. Toby Emmerich mindig is rajongott az időutazásos
történetekért, de ő egy olyan időutazást akart megírni, amelyben
az emberek helyett az információk utazgatnak a jelen és a múlt között.
Állítólag a legújabb fizikai kutatások nem zárják ki az időutazás,
illetve a párhuzamos univerzumok lehetőségét, amelyben az idő és
az információ egyenként több csatornát jelentenek, keresztezik egymást,
ahogy ez John és Frank Sullivan esetében történt.
A film
rendezője Gregory
Hoblit,
akinek Primal Fear
(Legbelső Félelem)
c. filmjét nagyra értékelték valósághű ábrázolásmódjáért, most a
Frequency esetében is valódiságra és hitelességre törekedett, és
a film műfaji sokszínűsége is nehéz feladat elé állította: egy science
fictiont, egy drámát és egy thrillert kellett élvezetes formába
összegyúrnia úgy, hogy közben az egész stáb segítségével figyelnie
kellett az időkonvergencia következményeit, vagyis hogy az egyik
esemény után rengeteg apró részlet megváltozik a másik kor díszleteiben,
jelmezeiben, úgyhogy a forgatási napok mindig ugyanazzal a kérdéssel
kezdődtek:
"Milyen évet írunk ma?" A valószerűséget erősítették az olyan apró
figyelmességek, mint hogy csak valódi tűzoltók szerepeltek statiszták
helyett a tűzoltó-jelenetekben, a forgatási helyszín eredeti volt
(a New York-i Queens-negyed), illetve azokat a jeleneteket, amikben
az apa és fiú rádión beszélgetnek, egy szobában vették fel, négy
kamerával, és ezáltal a két színész ott helyben hatni tudott a másikra:
az eredmény tényleg figyelemreméltó. A Frequency 31
millió dolláros
költségvetésből készült, már egy hónap után behozta az árát az USA-ban,
és heteken keresztül az amerikai toplista 3. helyén állt, ami egy
ilyen alapvetően az érzelmekre épülő filmtől nem kicsi teljesítmény.
A film
nagy előnye, hogy a Sullivan-családot
nem
a már ismert jegyekkel felruházott átlag amerikai családként mutatja
be, mert bár részleteiben egyeznek az amerikai filmek szokásos családjának
attributumai a Sullivan-családéval (baseball-imádat, kertvárosi
környezet, kemény munka-nyugodt otthoni légkör, kerti sütés), ettől
függetlenül egy eredeti családi kép tárul elénk, hétköznapi párbeszédekkel,
mindennapi megnyilatkozásokkal. A
Frequency egy jól sikerült film, kellemes
és izgalmas
élményben lesz része a mozilátogatók azon részének, akik kíváncsiak
arra, vajon mit tudhat egy frekvencia, ami állítólag megváltoztatja
az életed...
-lee-loo-
|