A DJ-zenék eléggé hálásak, ha autót vezet az ember, és az is nyilván igaz, hogy a legvezetősebb zenéket a vezető DJ-k dobják piacra. Ez a videó egyszerűen ezt az autózás dolgot hangsúlyozza ki. Szinte nem is értjük, hogy miért nem csinál mindenki ilyen zenét és ilyen klipeket, mert annyira magától értetődőnek tűnik. Maga a klip kicsit nyilván drágább a külsős felvételek miatt, másrészt pedig az ilyen DJ zenék (Fatboy Slim nem ilyen) leginkább attól jók, hogy befutottak, ez adja az erejüket. Egy Fatboy Slim ehhez képest nyilván akkor is falhoz vágna bárkit, ha úgy tudnánk, hogy a kissrác dobta össze a szomszéd garázsában. Egy ilyen klip a DJ-knél státusszimbólum is egyben, nem csupán marketing. Az előző Darude klip még normis kis zene-népszerűsítő, hagyományos zenei videó volt, ez azonban már DJ klip. Itt már alig történik valami, és a DJ már mint saját maga szerepel, nem mint egy karakter a klipben. Legutóbb talán az tapéta-zenét gyártó Sash! nevű német DJ-konfigurációnak a klipjeiben "csodálhattuk" meg ezt a stílust. Például a La Primavera esetében DJ Sash! mint egy másik bolygón felnőtt, nagyon gazdag és érdeklődő gyerek tesz látogatást földünkön. Mindennel elégedett, csak néha elfogy az út és akkor járművet kell cserélni, átváltani helikopterre. DJ Darude eljátssza nekünk ugyanezt, már csak presztízsből is, nehogy már a szomszéd klipje zöldebb legyen. A klip lényege, hogy az autóra rá vannak fényképezve táncoló fiatalok, akikhez végül helikopteren ér oda a sztár DJ, Mr. Darude.

A Bird of Prey , mint "ragadozó madár" klipje egy vadászbombázó pilóta és nem utolsó sorban a gépe utolsó útját kíséri végig. Ellentétben DJ Darude-dal, Fatboy Slim nem presztízs-videókat csinál, amelyek az image-ét építik, hanem szinte ellenkezőleg, majdhogynem inkognitó videókat. Arra gondolunk, ugye, hogy nem saját maga szerepel a klipekben, és így a klipek élből nem az arcát reklámozzák, sőt. Ha valaki például megnézte teljesen szűzen pl. a Right Here Right Now klipet, azt hihette, hogy Fatboy Slim egy Fat Boy, ha a Praise You-t nézte, azt hihette, hogy Fatboy Slim az az idiótán ugráló fickó, (a Torrens Csoport táncosa).

A Bird Of Prey egy fura módon extatikus klip, amit nemcsak a remek felvételek (repülés, ejtőernyőzés, felhők, stb) hoznak létre, hanem a klip sztorija is, amit általában "koncepciónak" neveznek. Adva van egy berepülő pilóta a 60-as években, éppen a tévét nézi, és nagyon hidegháborús hangulatú választási hirdetést lát Lyndon B Johnson "akkori" elnökjelölt részéről. A kis filmecskében egy atombomba robbantása adja a képi anyagot, miközben a szöveg szeretetről és túlélésről beszél.
A zene akkor indul el, és meglehetősen Doors-ra emlékeztető hangú ének-sávot hallhatunk, amire rájön a Fatboy zene. A pilóta bemegy a hangárba, rábámul a gépére, az szinte hipnotikusan vonzza őt, mint a hatalom és a kötelesség szimbóluma, és mint az előző hirdetési reklám szövegének konkrét megvalósulása. A pilóta közel hajol a gép orrához, és az van ráírva, hogy "bombázz le mindent". A fegyverek a béke megteremtésének eszközei, mondják katonáéknál, és a pilóta örül is neki, hogy milyen jó, hogy egy a "bird of prey" nevű gép ilyen remek béketeremtő eszköz, amely segítségével a választási reklám is megvalósulhat. És ekkor indul be a trip. Felszállás, suhanás, felhők, sebesség, meg minden. Aztán egyszercsak kitágul a pupillája, és megkezdődik a bombázás, mégpedig visszafelé. A robbanástól pereg visszafelé a kilövés pillanatáig minden bomba története. Fogalmunk sincs, hogy miért visszafelé megy, de jól néz ki. Talán azért, mert egy trip. Ahelyett tehát, hogy robbantana, visszaszippantja a robbanásokat, és végül nagyon magasra repül, ahol egyszercsak elhagyja a gépet, katapultál. Tök esetlenül zuhan lefelé, ejtőernyője kinyitása előtt. Mintha a Torrens csoport egyik tagja lenne. És akkor földet ér, esetlen és emberi formában, és a végén a hangár talaján találja magát, és furán nevet. Ekkor jövünk rá, hogy bekattant, és talán azt történt, hogy ránézett erre a "bombázz le mindent" feliratra, és lepergett előtte az egész, és tehetetlenül és nevetve esett össze a hangár talaján. Eléggé buddhisztikus klip, remek felvételekkel, és a szokásos, Fatboy Slim-es feledhetetlenséggel, amit itt nagyban köszönhetünk például a pilóta korabeli fényes bakancsának, ami kicsit különös és hátborzongató módon belénk ivódik.

Madonna második videója a Music c. albumról. A zenét az új be-DJ-sített hangzás, a képeket nemes egyszerűség jellemzi. Első ránézésre az REM Man On The Moon c. videója jut az eszünkbe (nem a Great Beyond, amely az Ember A Holdon c. film zenéje volt). Eben a Man on The Moon-ban Michael Stipe cowboy kalapban sétál az országúton, valahol délen, és felveszi egy kamion, de csak futólag, be sem száll, ott kapaszkodik az oldalán, és a visszapillantóban mindenféle képeket látni.

Igen, Madonna is pont ilyen helyen közlekedik, pont ilyen kamion húz el mögötte, de ez mind semmi a következő (végső fokon megdöbbentő) hasonlósághoz képest: Madonna dettó úgy néz ki, mint Britney Spears. Hoppá, ez most mit akar jelenteni? Hajszál pontosan úgy van belőve a haja, bárki azt hihetné, hogy ő Britney, miért csinálna ilyet Madonna, de tényleg?

A válasz egyszerű, tulajdonképpen Britney kezdte. A lucky c. videóban nagyon rájátszott Madonnára, mármint az image-ére, beleértve a szépségpöttyöt, meg a sztárság szerepeltetését a klipekben, hogy a "lucky és a star" szavak egymáshoz igen közeli szerepeltetését (She's so lucky, she's a star), amely madonna Lucky Star c. korai dalcímének a konkrét beutánzása. Emögött a provokáció mögött persze az van, hogy Madonna trónja előbb-utóbb felvételt hirdet trónörökösi címre. Persze nem a kora miatt, vagy mert a kisfilmes Guy Ritchie (ha nem is árulják el soha, hogy mikor) egyszer esetleg oltár elé vezeti a nagy Őt, hanem csak mert ilyen az élet. Előbb utóbb felbukkannak a versenytársak, Madonnát ez annyira nem lepheti meg, hiszen már Whitney Huston is úgy kezdte a pályáját, hogy direkt lekoppintotta a "Like a Virgin"-es Madonna image-et, és a "Papa Don't Preach"-eset is, és így várta, hogy mellészegődjön a szerencse. Britney esete más, ő már befutott, neki csak a kihívás az érdekes. ez az ambiciózus kiscsaj, le akarta már nyúlni Brad Pitt-et Jennifer Aniston-tól, amiből egy gyermek-pszichiáter arra következtetne, hogy szeretethiánya van, a felnőttek meg azt mondanák, Britney-nerk "a világ nem elég" betegsége van. Mindent el akar érni, amit lehet. Nos, nyilván azt csinál, amit jónak lát, Madonna viszont ezzel a klippel most kicsit helyre teszi tanult kollégáját.

Az van ugyanis, hogy Madonna nem utánozhatja Britney-t, mert az utánzásban benne van az, hogy "után", Madonna azonban Britney előtt van. Mindig izgis, ha valaki, akit üldöznek, egy hirtelen mozdulattal átmegy támadásba, és megfordítja a meccs menetét. Nos ezt tette most Madonna, mert ha ő most úgy néz ki, mint Britney, akkor ezt mindenki úgy látja, és csak is úgy mondhatja ki, hogy "Britney tök úgy néz ki, mint Madonna", vagy esetleg: "Britney tök úgy akar kinézni, mint Madonna".
A kis Britney-re rápirítottak tehát, de nem kell sírnia, mert azzal, hogy Madonna szépen visszaküldte őt a képletes második helyre, ezzel jót is tett neki, mert az, hogy "csak én utánam" azért félig meddig egy engedély is.

Britney közben nem tétlenkedik, és ebben a legújabb klipjében most a képi világ révén idéz meg egy korai Madonna számot. Nevezetesen az Open Your Heart-ot. Ez egy 86-os klip, Jean Babtiste Mondino rendezte, és az van benne, hogy Madonna egy peep-show-ban táncol (szék segítségével) és egy (olasz-amerikai) kisfiú megnézi, és megkedvelik egymást, és együtt táncolnak haza. Lényeg a szék, amit most Britney totál előtérbe helyez. És itt ne felejtsük el, hogy Britney sem egy buta liba, sőt, valójában egy meglehetősen tehetséges művész, és a videóit maga találja ki, amely privilégiumot nem adják ingyen a lemezkiadók, Britney már az első (két) klipjével bebizonyította, hogy jobban teszik, ha rá hallgatnak, mind a megklipesítendő szám kiválasztásában, mind a klip sztorijának (koncepció) kiötlésében. vagyis, ha azt írjuk, hogy Britney előtérbe helyez egy széket, akkor azt tényleg vehetjük úgy, hogy ő, tette ezt és nem egy rendező.

PJ Harvey a nagyon extrém, nagyon súlyos, nagyon vámpírszerű, nagyon kísérteties nőalak és iszonyat profi zenész most beújított. Eddigi zenéit is nagyon kedveltük, kezdődött mindez a csodás Strange Days c. Kathryn Bigelow filmmel, amelyben az I Can Hardly Wait c. számát Juliette Lewis énekelte el "élőben". Amúgy minden száma mint valami ballada jelentkezet, vízbefulladt csajról, meg ilyenekről énekelt, elég szigorú piros rúzst raktak rá mindig, amitől inkább félelmetes volt, mint vonzó. Ő volt tehát a "furcsa" lány, aki kinézete alapján esetleg felrobbanthat egy egész épületet, mint Carrie.
Ehhez képest tavaly egy fél évet NY-ban töltött, és újszerű város-élménnyel töltötte fel magát. Kicsi pont volt a nagy városban, és ahova csak nézett mindenütt emberek. Nem arcok, hanem emberek. Ennek az új élménynek a terméke az új album, a Stories from the City, Stories From The Sea, és ezen belül ez a szám is.

A videó nagyon bájos, elsőre csak nézzük, ki ez az ismerős nő. Aztán a hangjáról felismerjük, PJ Harvey. Arca szerencsés módon kicsit meghízott (így most pont normális) és egészében vidámabb, mint valaha. A zenéje is derűsebb lett, illetve derűs. A videó pedig nagyon játékos és nagyon bézik. PJ NY utcáin rohangál és énekel, és mindezt éjszaka. Na jó, nem rohangál, csak mászkál és pörög, pont azt teszi, amit nem szokás az életben. Nagyon .. (mi is lenne a megfelelő szó?) .. felszabadult darab. A videóklipek egyik legelemibb típusa. Látni valahol az előadót, és ő leénekli a számot, és közben mozog. Persze nem mindenki tud ilyen nagy energiával megtölteni egy képernyőt, mint PJ Harvey. Ránézésre úgy tűnik, csak egyszerűen kimentek az utcára és nyomták. Ezt nem tartjuk elképzelhetőnek, mert valószínűleg NY-ban vették fel. Nem vicc, az is lehetett volna, hogy NY, csak nem ott veszik föl, Torontó is például egy kedvelt "filmes NY". De ha ez tényleg NY, (és PJ Harvey-t ismerve, ez az, akkor tudni lehet, hogy NY-ban engedély nélkül nem lehet forgatni. Bár az is igaz, hogy a forgatás a kamera-állvány használatára vonatkozik, ez a klip viszont szigorúan Steadicam-mel készült. Másrészt egy-egy felvételt, különösen amiben egy sztár szerepel, nem igen szokás a véletlenre bízni, szükséges a helyszín biztosítása, stb. Mindezekkel együtt nagyon improvizatív az egész anyag. Kétszer belóg a stáb egyik felismerhető tagja (arról ismerni fel, hogy megpróbál elbújni), meg látjuk, ahogy PJ Harvey int a kamerának, hogy most akkor abba az irányba mennek, meg minden. És az is látszik, hogy teljesen felpörgött a hangulat. Egyszóval egy jól sikerült videó, a szokásos stúdiófelvételek, és 3-4 nap forgatás helyett egyetlen nap alatt, külsőben. A zene elsőre kicsit emlékeztet egy Hole számra, de ki lehet heverni.