Sakáltanya Coyote Ugly 2000

Csajok pult mögött, legalább is ezt gondolnánk elsőre, de ennél sokkal többről van szó. A bárjelenetek, amik a Coyote Ugly nevű kocsmában játszódnak, tulajdonképpen egy állomását jelentik Vi (Violet) karrierjének.

A filmben talán az a legjobb és legszembeszökőbb tulajdonság, hogy nem annyira sarkított szituációk vannak benne, értsd nem specializálódik egy-egy elemre. Például nem egy bárban való dolgozásról szól a film, nem egy apa-lánya kapcsolatról, és nem egy fiatal énekesnő karrierjéről, és nem egy nagyon jól sikerült szerelemről, noha ezek mind benne vannak. És ami a kisvárosból NY-ba való költözést illeti, ezt sem vitték túlzásba, nem sarkították a végtelenségig, hiszen a kisváros, New Jersey, ahonnan Violet emigrált, mindössze 42 kilométerre van New York City-től.

A film már a harmadik percben megkedvelteti magát a nézővel, amiben egy búcsúestet szerveztek a számára, és el kel énekelnie a barátnőivel egy számot a színpadon. Ezt a búcsúestet egetlen jelenet előzte meg, amiben Violet egy büfében dolgozik, és a tulaj kicsal tőle egy aláírást, persze nem átverés céljából, hanem autogramként, és kiteszi a faliújságra, ezt szokta csinálni azokkal a lányokkal, akikről úgy érzi, hogy mindjárt nekivágnak a nagy útnak, NY-ba, szerencsét próbálni. Violet persze szabadkozik, hogy á, nem, ő nem, és vágás, és máris ott vagyunk a búcsúestén, és az "I Will Survive" c. számot halljuk, amint Violet és barátnői kareoki formában éneklik. Szóval jól kezdődik.

Violet nagyon szép, Piper Perabo alakítja, aki 77-ben született és ráadásul New Jersey-ben, mint Violet a filmben. Amikor Piper Perabo megkapta a forgatókönyvet, akkor volt egy éve, hogy "feljött" Jersey-ből NY-ba, és ahogy Violet hazalátogat hétvégeken, Piper is ugyanúgy élt, nem is említve, hogy ő is ugyanúgy pincérkedett, szóval eléggé önéletrajzinak tűnik. Piper Perabo mondta is, hogy megdöbbentő volt számára a szkript olvasása, amit meg is lehet érteni, de azon felül, hogy Jersey-ből származik, nincs rá oka, hogy le stipi-stopizza magának Violet történetét, mert az mindenkié, és pont ettől jó.
A lány, aki egy szépnapon megérkezik a nagy városba, sőt, a legnagyobba, a Big Apple-be, általános történet, mégsem találtak ki ennél jobbat még soha. Minden nő ezt csinálja, Madonnától napjainkig, még akkor is, ha NY helyett L.A. van a pakliban. Egy éjszaka, egyedül az ismeretlen és baromi nagy (betűs) életben, az első saját bérleményben életre szóló élmény lehet, és az a jó, hogy ez a filmből rendesen ki is derül. Utoljára a Nyakunkon az Élet-ben izgulhattuk végig egy lány karrierjét, (akkor is, a annak a filmnek a végén pont nem volt semmi munkája), és egyébként is mindenképp üdítő dolog, hogy végre nem egy srác vagy egy pasi sorsáért kell izgulnunk, hanem egy fiatal lányért.

A film egészen jól van megcsinálva, a producer, Jerry Bruckheimer neve legutóbb a Tolvajtempó, korábban pedig az Armageddon előtt jelet meg a vásznon. Különféle kritikusok Bruckheimer neve miatt eleve ferde szemmel tekintettek ere a filmre, pedig annak ellenére, hogy tényleg a közönség szélesebb rétegeinek szórakoztatására is alkalmas, egészen finoman van megcsinálva. Ugyanígy, annak ellenére, hogy a tini-filmek szokásos 10-20 milliós költségvetéséhez képest (45 millióból készült, aminek zöme nyilván a filmben elhangzó jó zenékre fordítódot, de szerencsére augusztus óta, csak az USA-ban már 60 millió bevételt csinált) mégiscsak egy egyszerű filmecske és nem egy Walt Disney.

Violet NY-ban egészen jól van megjelenítve, zeneszerző, dalszerző szeretne lenni, és egész jó kis demó-kazikat szór szét szisztematikusan a mindenféle kiadóknál. Közben kávéházakban ücsörög, és minden nap egy akkora esemény a számára, mint korábbi életében egy-egy év lehetett. A dalszerzés is jól működik a filmben, mert (végre) látjuk, hogy hogyan komponál "egy dalszerző", esténként egy falat döngető szomszéd kiáltozásai közepette elkezdi csinálni, létrehozni a saját zenéjét, hogy legalább ennyi legyen neki, ami tényleg a sajátja. Nem vár különféle ihletekre, mint a kommerszebb filmekben, ahol legalább egy barát elvesztése szükséges ahhoz, hogy valami lassú szám létrejöhessen, amitől valamennyire meg tud hatódni az orránál fogva vezetett közönség. Egyszerűen lenyomja a billentyűket a szintetizátorán, és a harmóniákra "ráénekel", úgy és azt, ami és ahogy kijön belőle. Persze látjuk, hogy a napi élményei is belekeverednek a szövegeibe, de ennek is csak örülni lehet, hiszen bizonyára pont így működik az életben is. És akkor végül felköltözik a tetőre, ahol zavartalanabbul lehet egyedül, és ott zenél, és tényleg tök jó. Van egy olyan rész is, amikor így zenélget, és a szomszéd ház egyik lakásában egy brake-es csávó nagyon hangosan nyomta a zenét, és erre Violet is átvette a ritmust, nehéz megmondani, mitől jó ez a kis jelenet, de valahogy nagyon emberi volt, mert benne volt, hogy van egy társa a nagy éjszakában, és az is, hogy alig várja, hogy csatlakozhasson a többi emberhez ebben a hatalmas városban.

Minden karrierfilmben van egy csomó jelenet, ami a kezdeti nehézségeket taglalja, hogy aztán egy hirtelen váltással minden sikerüljön. Itt mennyiségileg nem viszik túlzásba, de annál keményebb dolog történik: kirabolják a lakását. Szerencsére a barátnője adott neki egy kis spórolt-pénzt, szükség esetére, amit New Jersey-i logikával a mélyhűtőbe tettek be, de azt is ellopták, vagyis maradt vagy 5 dollárja. Erre elsírta magát, de nagyon, és ebben benne volt, hogy vége mindennek, az egyetlen kísérletének, hogy megvalósítsa saját magát, a saját életét. Utoljára az Egyéjszakás Kaland-ban láthattunk NY-i rablás-jelenetet, ami ilyen komoly volt, bár ott az életveszély fizikai értelemben jelentkezett, itt pedig egzisztenciálisan. Szóval ennyi volt? feljön a kis buta liba, próbálkozik, azt hiszi, hogy meg tud kapaszkodni a Nagy Almában, de egy mozdulat, és nincs több pénze, nincs több napja, és egyébként is szinte az összes elküldött demó-kazi visszajött, ahogy volt, ki sem bontották. Következő nap ott ül egy helyen és a pitéket figyeli, és érezhető, hogy nagyon éhes, és szerencsére a sokat látott pultos bácsi tudja, hogy mi az ábra, és ad neki egyet ingyen. vagyis jó napja van, akármi is van, és ugyanitt, ugyanezen a helyen lát három csajt, akik az éjszakai műszak után a pénzüket számolják, és közben nagyon-nagyon vidámak, és nevetgélnek, sőt, ott helyben elkezdenek táncolni, (ami megintcsak nem váltja ki a pultos bácsi rosszallását), és megtudjuk, hogy a Coyote Ugly c. helyen dolgoznak, és Violet elcsíp egy mondatot, amiből kiderül, hogy az egyik lány ma dolgozott utoljára, vagyis új munkaerőt keresnek a helyére, amit Violet magától is kitalált. A következő útja máris a Coyote Ugly-ba vezet, ahol egy rekeszeket pakolgató nővel egyezkedik, hogy felveszik-e vagy sem, és a nő már mondja is, hogy nem, semmi esélye, amikor Violet megkérdi tőle, hogy tényleg ő-e a főnök, mert nincs kedve az idejét vesztegetni egy pincérrel, aki főnököt játszik. Erre az egyébként tök szimpatikus nő, Lil (Maria Bello, akit a Vészhelyzetből és a Visszavágóból ismerünk és nagyon jó), azt mondja, hogy jó, kapsz egy esélyt. Nehéz elmondani vagy elképzelni, hogy mennyire örülhetett Violet, (ezért is érdemes megnézni a filmet), de az élet kemény, és ez az egy jó időben jó helyen elkövetett jó mondat csak az első akadály volt, amit számos hasonló követ még a film végéig. Kezdünk rájönni, hogy miről szól a film: a túlélésről. A film címe egyébként onnan jön, hogy hogyan érzi magát egy nő, ha felébred egy olyan pasi mellett, aki gusztustalan, ez a ronda prérikutya érzés, és ez ugye pont az ellentéte annak, amikor egy lány élete( legalább kábé) úgy alakul, ahogy az álmaiban. A tulajdonosnő, Lil egy olyan nő, akinek nem jött össze, ami Violet-nek igen, viszont a ronda prérikutya érzés igen, és amióta megvan ez a bárja, azóta legszívesebben haza sem menne, hanem ott aludna, és mondanunk sem kel, hogy nincs férje, és azt sem, hogy Violet-ben időről időre meglátja, hogy "kiválasztott", neki még összejöhet egy igazi élet.
A következő képben Violet már a Coyote Ugly-ban dolgozik, és az apja felhívja és a demó-kazettákról kérdezi, és Violet maga is meglepődik, hogy mennyire "megfeledkezett" a dologról, mármint arról ami miatt NY-ba költözött, a zenei karrierről. Ez az aprócska kis jelenet-rész nagyon sokat dob a film amúgy is remek minőségén, mert demonstrálja, hogy a film tényleg nem a képzeletbeli papírformát követi, hanem azt, ahogyan valójában történik, az életben.

Ha a filmekben azt szeretjük, hogy tanulunk belőlük, akkor ez a film előkelő helyet foglal el. Egy lány története NY-ban, ahogy a kezdetek kezdetén próbálja beindítani az életét, megvalósítani azt, amit kitalált. Egy lány története, aki a biztonságos életét feladva beleveti magát lepukkadt NY-i lakásba, és az ehhez kapcsolódó magányba, hogy teljesen a nulláról, mármint a tényleges nulláról kezdje el a saját életét, éjszakánként álmodozva és melózva, nappalonként a metrókon is szöveget írva, plusz a túléléshez szükséges pénz megteremtésén fáradozva. Régen a próféták kimentek a sivatagba, hogy ott egyedül maradva éhséggel, hideggel, szomjúsággal és a saját agyukkal, mintegy kitermeljék magukból a prófétát. Ma a fiatal lányok naponta sok ezren vágnak neki egy nagyvárosnak és a saját életüknek, és tegyük hozzá, nem mindenkinek az jön össze, amit szeretne, de ha valakinek összejön, és nem az egyeteméből, illetve a szülei pénzéből adódó pályát játssza végig, hanem saját magából kihoz egy teljesen új dolgot, az egy nagyszerű dolog, giccsesen fogalmazva egy csillag születése. Egy csillagé, aki megérdemelte.

A filmben szerepel egy LeAnn Rimes nevű pultoslány is, amikor Violet már befutott, ugyanúgy ügyetlenkedik a pultban, mint kezdetben Violet tette, és egy vele (kezdetben) nem szimpatizáló kolléganő megjegyzi, hogy "nem úgy tűnik, hogy sokáig megmarad ezen a helyen ..", ugyanúgy, ahogy Violet-re is mondta annak idején. LeAnn Rimes szerepében LeAnn Rimes látható, aki 3 éves korában kezdte az énekesnői pályát, és azóta 20 millió lemezt adott el, és a nagyon sikeres country énekesnő (Violet nem Country-t zenél!!) énekelte fel a filmben elhangzó Violet számokat is.

Meglepően jó filmmel találjuk magunkat szemben, amelyben csak az apa és lánya történet-fonalból külön egészestés filmet lehetett volna készíteni, és nem is rosszat (!), az apa szerepében a remek John Goodman látható, és tényleg emlékezetes. A film azon felül, hogy konkrétan elmesél egy remek történetet, és izgalmas és szórakoztató, a 2000-res év legjobb szerelmi történetét is magáénak mondhatja, ezzel meghaladva az eddigi csúcstartó, az Ég Velünk rekordját. A srác (Kevin) szerepében Adam Garcia-t látjuk (életünkben először) és nemcsak ő jó, hanem az egész szerep, mert tényleg azt lehet mondani, hogy napjainkban egyszerűen minden lány pont ilyen srácot akar magának.
Tényleg jó film, megnézve a Végső Állomás, amit eddig talán leginkább ajánlottunk, simán feledésbe merül. Tele van "dinamikával", az öröm és szomorúság irányában egyaránt a maximumig kileng a film érzelmi mutatója. Nagyon jó film, és nagyon örülünk neki, és reméljük, hogy ti is ezt teszitek majd, ha már láttátok.

-floyd-