A Sejt
The Cell 2000
A
Sejt valójában egy szándékosan hibás fordítás alapján kaphatta a
címét, ugyanis a film arról szól, hogy egy őrült férfi lányokat
rabol el, és bezárja őket egy cellába, ami, ugye angolul ugyanúgy
"Cell", mint az, hogy sejt. Ez a film tehát nem
sejt, hanem Cella.
Kicsit
hidegzuhanyként ér minket ez a cellásítás, mert
utáljuk az indokolatlan erőszakot, és méginkább a bestialitást.
Fura dolog ezt így leírni egy olyan magazin lapjain, ahol a horrorfilmekről
is olvasni azt, hogy jók, meg amelynek mind írói, mind olvasói hetente
egyszer nagyot röhögnek, amikor a South Park Kenny-gyerekét kicsinálják,
de mindegy. Az erőszak igenis nagyon jó tud lenni a filmekben, sőt,
mi több, ugyanúgy alapeleme a filmeknek, mint a szex, vagy a szerelem.
De egyrészt elképzelhető erőszaknélküli film is, (mint ahogy létezik
is vagy párezer remek példa), másrészt pedig egyáltalán nem mindegy,
hogy mit és hogyan és mennyi ideig, illetve hányszor látunk, és
vannak fokozatok, amiket soha nem szeretnénk átlépni. A határt nehéz
megvonni, noha az ember gyomra jelzi, de még fontosabb, hogy a felügyeleti
szervek (pl az MPAA, Motion Picture Association of America) konkrét
pszichológiai mérésekkel kielemzik a filmeket, hogy melyik kategóriába
tartoznak, pl "pg 13". (A kategóriák közül
a G a legjobb, "general", minden korosztály megnézheti, közben van
még a PG és a PG-13 kategória, utána jön az R, "restricted", az
ilyen filmeket csak szülői felügyelettel nézhetik meg a 17 éven
aluliak, a legkeményebb az NC-17, amikor semmilyen körülmények között
nem mehetnek be 17 évesek vagy annál fiatalabbak az adott filmre.)
Nálunk
a televíziók
esetében még egész "rózsás" a helyzet, lásd sok-sok filmet gyakorlatilag
nem hagytak levetíteni, sorozatok, mint X-Akták, sőt Allie MacBeal
is erre a sorsra jutottak, noha ezen a héten egy tök régi és lepattant
Don Johnson-os filmben idős és fiatal néniket végeztek ki bestiálisan
primitív gengszterek, mégpedig este 10 előtt. A tévénél sokkal súlyosabb
viszont a mozik esete, hiszen a korhatárok gyakorlatilag egyáltalán
nincsenek feltűntetve. A moziműsorok, mint pl a Pesti Műsor csillagocskákat
pakol a filmek után, amik feltehetően valamiféle összefüggésben
vannak a filmre kiszabott korhatárokkal. Pl, gondoljuk, az egy csillag
pl a "14 éven felülieknek" jelzése, a kettő 16, és a három 18, de
erre semmilyen utalást nem találni a programokban, és talán még
a mozijegyeken sem. Ráadásul a jóhiszemű mozinéző azt hiszi arról
van szó, hogy "hány csillagos a film".
Visszatérve
a filmhez,
nemcsak nagyon rossz, de tényleg nagyon durva is. A történet maximálisan
erőltetett, van egy csaj, aki beleutazik sérült emberek agyaiba,
és ott kommunikál velük, és ettől gyógyulást nyerhetnek, meg minden.
Igen, egyfajta fűnyíróember sztoriról van szó, virtuális mizériáról.
A
filmben azonban -és ebben aztán mindenki alaposan egyetért, aki
látta- 100%-ig az a poén, az az a tartalom, amiért az egészet megcsinálták,
ami ennek az őrült sorozatgyilkos agyában található. Eszünk ágában
sincs viszont ezeket leírni, mert akkor végülis a film malmára hajtanánk
a vizet, mert ha másként nem, hát szóban eljutna az olvasóinkhoz,
és akkor a film nyerne.
A film
alaptörténete bestiális horror,
és erre jönnek rá a beteg csávó agyának a képei, jelenetei, amik
mindenképp felkavaróak, nyomasztóak, és ilyenformán hatásosak, (18
éven felülieknek), de ezekről nem beszélünk, (erőszakkal kevert
szexuális fantáziák, de persze szoftosan), másrészt nem is igazán
jelentősek az alaptörténethez képest.
Az alaptörténet,
vegyük észre, teljesen beteges. Egy lányt elrabolnak, és egy föld
alatti teremben egy üvegcellában tartják, ahol elkezd emelkedni
a víz szintje hidegzuhany formájában, és végül a lány meghal. Ezután
hipóba teszik, (mármint teszi a beteg mellékszereplő, bár tudjuk
hogy nem az ő, hanem a beteg rendező ötlete az egész), majd egy
Twin Peaks-ből lopott nylonba, és eldobják az út mentén, mint valami
hulladékot. Köszönjük szépen, nem kérünk ilyet, és iszonyatosan
örülnénk, ha a szórakozni vágyó tizenéveseknek (na nem mintha pl
húsz évesen jót tenne egy ilyen ocsmányság megnézése, illetve képzeletben
való átélése) nem kellene megnézniük, és úgy általában senkinek
sem.
Szinte
minden filmben vannak durva erőszakok,
de ez túlmegy minden határon. Eleve egy fuldokló lány utolsó mozdulataival
indul. Majd jön a hipó, és a nylon. Aztán elrabol egy másik lányt.
Közben látjuk, amint ez az elmebeteg csávó szexuálisan élvezi, ahogy
a meggyilkolt lány haláltusáját nézi a víz alatt, videóról. Na ne
már ! Mindezt korhatár nélkül. Oké, nem vagyunk kezdők, és tudjuk,
hogy ha már a film feléig nem halt meg a második elrabolt lány,
simán túléli. De mi az ördögöt nevezünk simán-nak? Azt, hogy amikor
a végén a nyomozó karjaiba hull, az undor és gyűlölet és kétségbeesés
sokkon túli keverékével, és a nézők átélhetik, milyen dolog egy
másodperccel megelőzni a vízbefulladást, nem neveznénk sima túlélésnek.
Sok
karambolt látni a belvárosban, meg mindenfelé, és a látvány jó mélyen
bevésődik az ember fejébe, sok filmet is látni, és tök zseniális,
vagy közepes, vagy akár csak éppen hogy elég jó jelenetekkel, történetekkel,
és ezek is belevésődnek a fejünkbe, csak korántsem ugyanoda. A balesetek
a sokkos, traumatikus élmények közé, a filmek pedig a szórakozás
és a derűs ismeretszerzés izgalmas emlékei közé. Nos, a "Cella"
kivétel, mert ez a torzszülött film a baleset-élmények között fog
tárolódni, az fix. Ennyire sokkoló filmet rég láttunk, és annak
az volt a címe, hogy The Vanishing, (Nyom Nélkül), és ebben Sandra
Bullock tűnt el egy parkolóból, fényes nappal, és soha nem került
elő - élve. Persze egy másik lány is a sorsára jutott, őt is eltemették,
mégpedig élve, és így hálistennek átélhettük, hogy Sandra Bullock-kal
mi történt. Alattomos és bestiális film volt, és erre úgy lehetett
rájönni, hogy egy nappal azután, hogy látta az ember, a film közbeni
sokk nem akart elmúlni, és amikor legközelebb adták az HBO-n, ezerrel
került mindenféle kontaktust ezzel a borzalommal.
És ha már itt tartunk, azt is megjegyezzük, hogy igen, szerintünk
is felelőssé tehetők a filmek az erőszakért, amik az életben megtörtének,
(mármint annak egy részéért), és tök jó volna, ha mindenféle remek
méréseket és módszereket dolgoznának ki, melyekkel mérni illetve
elkerülni lehetne az ilyen filmeket. De először is, ha már vannak
korhatárok, azokat a forgalmazóknak fel lehetne tűntetniük, a mozisoknak
pedig betartatniuk. A legkultúráltabb az lenne, ha nemcsak azt írnák
ki, hogy hány éven felülieknek, hanem (mint az USA-ban, és a civilizáltabb
helyeken) azt is, hogy miért esik ebbe a kategóriába (pl szexuális
képek nagy számban való szerepeltetése, vagy mint ennek a Cellának
az esetében bestiális erőszak ismételt és intenzív bemutatása. És
akkor még mindig itt a probléma az ilyen filmek reklámozásával és
terjesztésével, vagyis azzal, hogy a mozikban betartják-e korhatárosdit,
( lásd
a HVG egy korábbi cikke). Tíz éve, vagy 15 alig valaki tudta,
hogy hogyan kell kitörni egy ember nyakát. Ma már szinte minden
óvodás tudja és amikor játszanak, nyilván gyakorolják is.
Nos jó, ennyit az
erőszakról. A majdnem meggyilkolt lány szerepében egyébként Tara
Subkoff, aki egy noname színész, (ismert színész ilyen megalázó
és sokkoló szerepet aligha vállalt volna el).
Jennifer Lopez, noha szinte testületileg nem bírjuk, nem is volt
rossz, a maga helyén, persze ez nem jelent túl sokat, hiszen a film
nagy része a fantáziaképekkel van tele, és ott senkinek sincs semmilyen
szerepe, egyszerűen képek, mintha egy magazin fotózásán lennénk.
Jennifer szerepe viszont a film önmagának beadott kegyelemdöfését
is jelenti. Jennifer ugyanis nagynehezen kiszedi a beteg elméből,
hogy hol van az a föld alatt elásott bunker (valójában a nyomozó
jön rá egy franciakulcsból, de tényleg tök mindegy), és ezzel tulajdonképpen
a küldetés be van fejezve. Nem igaz?
Hát nem, sajna, mert amíg a nyomozó becsületesen
küzd, hogy megtalálja a szerencsétlen lányt, addig Jennie bébi rendes
kis magánszámot nyom le, a laborvezetők engedélye ellenére, meg
minden, bemegy a csávó agyába, (vagy a csávó megy az övébe?) és
megpróbálja megvigasztalni a sérült lelket. A végén ez sikerül is
neki, és az elmebeteg elme lassan lecsillapodik, illetve kipurcan.
Mármost ez mire jó, de tényleg? Az világos, hogy szokás mindig követni
a filmes kliséket, de a dühöngő őrült sorozatgyilkost talán ne kelljen
már sajnálnunk, meg szeretnünk, ha lehet, különösen, miközben a
szerencsétlen áldozat-lány a végét járja. Ilyen ez a film, Jennifer
nem is vesz részt a mentésben, és biztos, ami biztos, megkedveli
a szörnyű csávó gyerekkori énjét. De még ennyire is tilos komolyan
venni (vagy / és megnézni) a filmet, hiszen az egész egy nagy darab
humbug, ami úgy jött létre, hogy valaki mindenféle fantáziaképeket
akart készíteni, és kellett hozzá valami körítés, amit később elkezdtek
sztorinak nevezni. Lényeg, hogy mi ne vegyük be.
-zé-
|