Balra a Nap Nyugszik

A magyar filmekkel mindig van valami baj, általában kezdetlegesek, ennek megfelelően kellemes meglepetést nyújtott a Balra a nap nyugszik, és a címéből ítélve tényleg nem is gondoltuk volna.

Az olyan filmek, amikben szerepel a "nyugat" és a "bal" általában rendszer-filmek szoktak lenni, ami nem is volna rossz, hiszen szívesen megnéznénk egy olyan filmet, ami a mostani Magyarországgal szemben kritikus, és nem a 20, 40 vagy esetleg 80 évvel ezelőttivel, (annyit eleve nyernénk, hogy mai embereket láthatnánk, ami a mozinézés egyik alapcélja).
A Balra a Nap Nyugszik fő előnye, hogy nem igazán kiszámítható, és hogy egészen jól van fényképezve, és nemcsak a tengerpart-felvételekre gondolunk, ami ősszel magától is nagyon fotogén, hanem az egészre. Az egész pedig úgy néz ki, hogy nemcsak remekül megkomponált képek, hanem az amerikai stílust követve egyszerűen képek és beállítások viszonylag gazdag készletét kínálják a szemeinknek. A sok felvétel, különösen ha jól is néznek ki, meghálálják az áldozatkész munkát. Áldozatkészségről tanúskodnak az olyan felvételek, amikben Szabó Győző és Keszég László a Duna-parton ülnek, és láthatóan komoly zima van, ami persze minket, nézőket nem zavar, de akik ott voltak a felvételnél esetleg gondolhatták volna, hogy "minek szenvedni egy két és fél perces dialóggal ilyen hidegben, amikor megcsinálhatjuk belsőben is". De mindez semmi, a fő kedvencünk az esős autózás, amilyet tényleg ritkán látni hazai filmekben, pedig csak az a lényeg, hogy a kamera ne legyen vizes. Mindenesetre nagyon jól néz ki, és jó a hangulata, ahogyan az egész filmnek.

A történet azonban korántsem briliáns, hiszen gyakorlatilag nem is áll össze a kép, másrészt tök felesleges vonalak is vannak benne. Szabó Győző (Winter, illetve Alex) bevállal egy kábítószer-csempészetet, és kezdünk is izgulni, hogy most akkor erről fog szólni a film, hogy ott keménykednek, mint ahogy a film legelején is volt egy kis okunk izgulni, hogy a képi világ kicsit sivár lesz, de aztán kialakult. Mármint a film és a filmnézés kialakult, csak a történet nem. Komoly hibaként lehet tekinteni, hogy kevés információt ad a közönségnek, általában mindig csak a végeredményét látjuk a történéseknek, de ez mind semmi ahhoz képest, hogy amikor átcsempészte az árut, felhívja Zsoltot, megtartja magának, és ő fogja értékesíteni. Erre látjuk Antal Nimrod-ot, mint maffiózót, aki megfenyegeti Zsoltot, hogy elintézi Winter-t. Csak azt nem értjük, hogy miért nem intézte el Zsoltot, és miért az "alvállalkozó nyomába eredt inkább, és hogy ha maffiózó, akkor miért egyedül jár. A filmben mondjuk elég kevés a szereplő, néhány statiszta jót tett volna, volt egy házibuli jelenet, amiben volt is egy pár, de Winter elkezdett ordítozni, és a rövid örömnek hamar végeszakadt, megint ketten maradtak, és abból ítélve, hogy mennyire ügyetlenül voltak foglalkoztatva ezek a statiszták, (csak ott álltak és kész), a rendező nyilván meg is könnyebbülhetett, hogy egy gonddal kevesebb maradt neki.

Visszatérve a történet hiányosságaira, az Antal Nimrod féle gengsztert aztán többet sosem látjuk a filmben, de ennél is rosszabb, hogy miután Winter autóbalesetet szenved és megvakul (erről szól a film) senki nem mondja el nekünk, hogy hogy gondolta ezt a "lekopok az áruval dolgot", ráadásul ahogy megvakul, egyszeriben kiderül, hogy Zsolt a legjobb barátja, majdnem olyan, mintha a testvére lenne, csakhogy a film nem így kezdődött.

Aztán van a Németországban élő magyar nő, Marie, aki elég homályos módon jön be a képbe. Szabó Győző vakon mászkál az utcán, valahol a második kerületben, majd egy telefonfülke elkezd csörögni, és ő felveszi, és ott egy női hang, és mond egy telefonszámot, és egyszercsak átmegyünk egy harmadik filmbe, ami arról szól, hogy van egy vak srác Budapesten és egy Németországban élő magyar csajjal haverkodik telefonon. Oké, tegyük fel, ez volt az a telefonszám, de Marie konkrétan keresett valakit, és a film során soha nem tudjuk meg, hogy kit és miért. Olyan, mintha a forgatókönyvíró nem igazán látta volna át a történetet.
Aztán folyamatosan telefonálgatnak, és közben látjuk Marie-t és a helyi német barátnőjét, ahogy élnek. Semmi izgi, de mégis talán ettől jó a film, ahogy a tengerparton egy tortával ünneplik valamelyikük szülinapját. Semmitmondó jelenet, de mégis jó, sőt, a legjobb, mert végülis valami olyat látunk, amire nem számítottunk volna. Ez a német vonal egyébként tényleg sokat "frissít" a filmen, talán mert olyan, mintha egy másik filmbe kirándulnánk át, (ahol persze ugyanúgy nem nagyon értjük a dolgokat, mint az egyikben).

Akárhogyan is van, örülni lehet annak, hogy nem valami előre látható, kényelmetlenül unalmas, vagy éppenséggel "deja vu" jellegű filmet kellett néznünk. És nem csak a képek voltak finomak, hanem a szereplők is, (mind a négyen).

Szinte csak egy-egy másodperce ugrott be néhány nem jól sikerült pillanat az alakításban, (a szokásos módon, a veszekedések során, mint a legtöbb magyar filmben), de ezektől eltekintve, (és miért ne tekintenénk el, hiszen a többi hazai filmben ezeknek a tíz-, vagy akár százszorosa is előfordul) nagyon barátságos volt az egész, ahogy a színészek játszottak. Ahogy telefonon beszéltek egymással, Marie és Winter, az egészen jó volt, és talán a dialógusok miatt is, amik egészen természetesen hatottak. A német vonalat már említettük, azok is szintén jó és barátságosan valósághű alakítások voltak, és itt van a két srác barátsága, amik szintén jól eljátszott jeleneteket tartalmaztak. Amikor Zsolt részegen próbál bejutni Winter lakásába, az például egyszerűen elsőrangú részegség, még az amerikai filmekhez képest is.

Van még egy gyengén sikerült dolog a filmben, ami ráadásul eléggé hangsúlyos elemnek tűnik, éppen ezért talán a legjobban illusztrálja, hogy miért lehet kedvelni ezt a filmet. Az van, hogy Winter ott ül egy benzinkúti presszóban, és lát egy kiskölyköt, meg az anyját, amint Csaplár Vilmossal veszekednek németül. A kissrác az asztalra kiöntött cukorba rajzol, (ez nagyon jó dolog, ilyet még csak amerikai filmben láttunk), Winter pedig nézi, majd az anyja berohan, és amíg Csaplár Vilmos a mosdóba megy, elhajt a gyerekkel. Aztán Winter lefotózza ezt a cukorba rajzolt ábrát, ami tényleg jól néz ki. Később ezt az egész jelenetet, (ami ugye némi magyarázatra szorult volna, hogy pl. ki ez a nő, meg minden) Winter elmeséli Marie-nak. Fogalmunk sincs, hogy miért, de Marie mintha ismerné ezt a történetet, és csak arra tudunk gondolni, hogy ő volt az a barna, hosszú hajú nő, de nem ő volt, és lehetett esetleg a barátnője, de ő sem volt az, szóval nem tudjuk, ki volt. Ki volt és miért? Mindenesetre később Marie és Zsolt ugyanannál a benzinkútnál vannak, és látják ugyanazt a veszekedést. Itt lehidal a néző, hogy most akkor mi van? De valahogy mégis tetszik, ördög tudja, miért. Nyilván meg kellett volna írni jobban a forgatókönyvet, de így is teszik az embernek. És az egész tetején a hab az, hogy amikor Winter lekopik Marie lakásából, az ablakra rajzol valamit, és az nem az, amit a kisfiú rajzolt a cukorba, hanem csak valami rúzs-maszat, vagy mi. Fura az egész, semmit nem lehet érteni, de mégis kellemes. Talán pont ezért?

-floyd-